2014. március 19., szerda

„...és leszünk Egy Cél és Egy Akarat.”


Közösségépítés a mában – a jövőért
Március 14–16-a között a Csonkapapi Missziós Központban tartotta meg soron következő tanácskozását a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), amelynek középpontjában a közösségépítés és a GISZ további munkájának tervezése, szervezése állt.
 Az első nap délutánja a közelmúltban szervezett programjaink megbeszélésével, a szerzett tapasztalatok összegzésével telt. Esti imaként pedig két, a Sirák fia (Sir 2, 1–23) könyvéből és a Timóteushoz írt második levélből (2Tim 2, 1–13)  kijelölt bibliai igeszakasz mondanivalójáról, azok saját életünkben való jelenlétéről, fontosságáról beszélgettünk, ezzel nem csupán megosztva egymással gondolatainkat, de jobban megismerve is egymást. Az esti ima zárásaként pedig mindenki elmondta, mi az, amiért abban a pillanatban a leghálásabb a Jóistennek.
A második napon, március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára való megemlékezés mellett sor került a GISZ Közgyűlésére is. Ezen terveink, programjaink megvitatása mellett tisztújításra, a szervezet alelnökének, főtitkárának, illetve kerületi elnökeinek megválasztására is sor került. A résztvevők döntése alapján a GISZ elnöke továbbra is. Lődár Jenő atya, alelnöke Varju Zoltán Zsigmond, főtitkára Mogyorósi Gabriella.
Kerületi elnökök:
Bán Annamária: Ugocsa, Tiszán-túli Kerület
Espán Margaréta: Bereg-vidéki Kerület
Héder Edina: Ugocsa, Tiszán-inneni Kerület
Gulácsy László: Ung-vidéki Kerület.
Az Ellenőrőz Bizottság tagjai:
Papp János: Ugocsa, Tiszán-túli Kerület
Varga Tímea: Bereg-vidéki Kerület
Papp Evelin: Ugocsa, Tiszán-inneni Kerület
Megyesi Csaba: Ung-vidéki Kerület.
A Közgyűlések küldöttei:
Bán Natália, Molnár Szabina: Tiszán-túli Kerület
Puskás Veronika, Elek Attila: Bereg-vidéki Kerület
Fehér Emese, Tóth Roland: Tiszán-inneni Kerület
Szoták Tünde, Benzo György: Ung-vidéki Kerület.
A tervezés, szervezés, közösségépítés terén is egyaránt eredményes tanácskozás március 16-án Szent Liturgiával ért véget.
Espán Rita


Szent Liturgia
Minden lehetséges annak, aki Gisz. :)