2016. február 2., kedd

IV. Görögkatolikus Farsangi Jótékonysági Bál


Megvan az ideje a táncnak
Január 30-án a beregszászi Arany Páva étteremben szervezte meg negyedik alkalommal farsangi jótékonysági bálját a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ), amelyre idén rekordszámú, közel 350 vendég érkezett.
 
A Milan Sasik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke és Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja fővédnöksége alatt megrendezett bálon a Tiszaújhelyben található Görögkatolikus Ifjúsági Ház (az Újhelyi-kúria) felújítására gyűjtöttek a szervezők.


Szalipszki Endre főkonzul köszöntője
 
Az est megnyitóján Szalipszki Endre a GISZ 2015-ös báljára emlékeztetett, amelynek megszervezése, mint fogalmazott, igazi bátorságról tanúskodott az akkori állapotok, körülmények között. S bár a gondok nem szűntek meg, idén már bizakodóbbak lehetünk a jövőre nézve. A bál évről évre sikeresebb, s a sok jelenlévő fiatal azt mutatja, vannak még, akik a kárpátaljai létet választották, itt tanulnak, itt eresztenek gyökeret, itt képzelik el a jövőjüket. Levcsenkó Róbert, az egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének espereshelyettese a közelgő böjti időszakról szólt, amely Krisztus feltámadásának ünnepére készít fel bennünket. Sajnos, sokan élik most életüket kényszerű böjtben, s felvetődik a kérdés: illő dolog ilyen időkben ünnepelni? Ám szükségünk van az ünneplésre, hogy megmutassuk, nem lehet mindig csak az elkeseredettség jelen életünkben. Szükség van a vidámságra, felüdülésre, ami segít felkészülni egy újabb „komoly feladatra”, a nagyböjtre, az pedig a Krisztussal való találkozásra.
Lődár Jenő, a GISZ elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: a hasonló alkalmak fontosak, mert az embernek szüksége van arra, hogy ünneplőbe öltözzön testben és lélekben egyaránt. Ennek lehetőségét a hétköznapokban is keresnünk kell, s megmutatnunk lelkünk igazi szépségét. A bál nemes célt szolgál, s bár néha a szervezet tagjai számára is lehetetlen vállalkozásnak tűnik ennek megvalósítása, az öröm és a remény erősebb a kétségeknél. Hiszen az ifjúsági házzal kapcsolatos elképzeléseink azt mutatják, hogy hosszú időre tervezünk megmaradni kárpátaljainak, magyarnak és görögkatolikusnak. Aki sokáig marad, mer nagyokat vállalni. S hisszük, hogy Isten támogatásával megvalósulhatnak a tervek, álmok. Marosi István nagybégányi parochus pohárköszöntőjében az Ismerős Arcok együttes egyik dalának gondolatával foglalta össze kárpátaljai magyar létünket: amíg mások irtják, addig mi ültetjük a fenyőt. 
A szervezők az idén is színes kulturális programmal kedveskedtek vedégeiknek. Fellépett a bálról elmradhatatlan Beregszász Dixieland Band, a nagybégányi Baraté Edina és a batári Sztojka Vanessza énekükkel örvendeztették meg a közönséget, Gál Natália és Kacsur András, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészei pedig megzenésített versekkel emelték az est fényét. A bál nyitótáncát ez alkalommal is a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus líceum végzős diákjai járták el.
 
A bál jótékonysági célját idén is a belépőjegyek és a tombola megvásárlása, illetve az árverés szolgálta. A tombolán közel 40 magánszemély, vállalkozó, szervezet jóvoltából ruhaneműk, értékes faliképek, szőttesek, ajándékcsomagok, nemes italok, szépészeti és vacsorautalványok, ékszerek, újságelőfizetések, könyvek találtak új gazdára. Árverésre idén − szintén jótékony felajánlásoknak köszönhetően − hét tárgy került.

 
A mulatsághoz a Két Kanáll együttes játszotta a talpalávalót, akik, ahogy az eddigi bálokon, most is fergetes hangulatot teremtett.
A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet ezúton is köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki belépőjegy- és tombolavásárlással, az árverésre szánt tárgyak megvásárlásával és/vagy felajánlásokkal hozzájárult egy nagy terv megvalósításához.
Te vagy Uram, az egy Isten/Fenn a magas égben./Add, hogy hazánk is Egy legyen/Minden nemzetségben!/A magyar mind egyet higgyen,/Erősödjön meg e hitben!/Emeld újra dicsőségre/Drága magyar népem!”
 További képekért katt a hivatkozásra: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1278817975468039.1073741897.660355440647632&type=3
 
Espán Rita