Nem jó
az embernek egyedül lenni… címmel szervezett ifjúsági lelkigyakorlatot a
Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) november 28. és 30. között a
Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban.
A
lelkigyakorlat első napja ismerkedéssel és elmélkedéssel telt, amelyet a
lelkigyakorlat vezetője, Ábrány Krisztián sislóci görögkatolikus áldozópap,
egyetemi lelkész vezetett. Este pedig a Kokas Banda tartott népzene- és néptáncbemutatót
és táncházat.
A második
napon az elmélkedések központjában az elmélyülés, az élet, a párkapcsolatok
témája állt. Krisztián atya arra biztatta a résztvevőket, hogy csendesedjenek
el, mélyüljenek el saját érzéseikben, mert így szembenézhetünk saját
érzéseinkkel, félelmeinkkel is, s ez az Istennel vagy párunkkal való
kapcsolatban is javunkat szolgálhatja. Ilyenkor felszínre kerülhetnek érzéseink
mélyebb rétegei is, s ha nem azt kérdezzük magunktól, mire vágyunk igazán,
hanem azt, hogy mi most a legnagyobb fájdalmunk, félelmünk, akkor arra is
rájöhetünk, hogy mi a legnagyobb vágyunk. Ha ezt megtaláltuk, akkor tehetünk is
megvalósulásáért.
Egy nővér, ki
életében sok haldoklót ápolt, összegyűjtötte, hogy a vég előtt állva ki mit bán
leginkább. Krisztián atya ezek alapján osztotta meg velünk gondolatait.
Bárcsak ne
mások véleménye, elvárásai alapján éltem volna! Ne hagyjuk, hogy
beskatulyázzanak minket, s ne higgyük el másoknak, hogy valamihez nem vagyunk
elég jók, hanem mutassuk meg, többre vagyunk képesek. Péter és András, kik
egyszerű halászok voltak, talán sosem hitték, hogy ennél „többre vihetik”,
Jézus mégis kiválasztotta, tanítványaivá tette őket. Azok véleményét tartsuk
szem előtt, akik feltétel nélkül szeretnek bennünket. S ha olyan „keretbe”
helyeznek bennünket, amelyben nem érezzük jól magunkat, akkor szívünk
legmélyebb vágyaiból kiindulva tegyünk azért, hogy az megváltozzon.
Bárcsak ne
dolgoztam volna annyit! Ha az ember túlhajszolja magát az anyagi javakért,
könnyen beleesik a „sosem elég” hibájába. Elhivatottan kell élnünk, dolgoznunk,
szülőnek lennünk, mert elhivatottság, felelősségvállalás nélkül nem épül semmi.
Bárcsak
többször kifejeztem volna a pozitív érzéseimet! „Senkit se szeretnek úgy,
ahogy azt ő szeretné, vagy ahogyan a szükségleteiből következne, mert a másik
oldalon is egy esendő ember van, aki úgy szeret, ahogy tud, nem pedig úgy,
ahogy neked éppen aktuálisan szükséged van rá.” De vajon mennyire merjük
elmondani a másiknak, amit érzünk?
Bárcsak jobban megőriztem volna a kapcsolatot
a barátaimmal! Egészséges
módon csak az tud élni, akinek vannak barátai, aki meg tud osztani
gondolatokat, érzéseket másokkal. Legjobb barátunk később majd férjünk,
feleségünk kell legyen.
Bárcsak jobban megengedtem volna magamnak,
hogy boldog legyek! Mindennap
adjunk hálát Istennek a jó dolgokért, mert csak a hálás ember tud igazán boldog
lenni. Sokszor csak arra figyelünk, mi volt rossz egy-egy napunkban, s csak
ritkán fogalmazzuk meg, miért is vagyunk hálásak. Kétféle ember létezik: az
egyik problémáról problémára él és soha nem boldog, míg a másik, bár neki is
vannak problémái, nehéz élethelyzetei, mégis képes boldog lenni a köztük lévő
időkben. Ha egy nehéz helyzet megszűnése után már azon szorong valaki, hogy mi
fog majd következni, sosem lesz egy boldog és nyugodt napja sem. Ez pedig
lassan beidegződik, s az ember személyiségének részévé válik. Hogy mennyire
tudok hálás lenni Istennek, házastársamnak, családtagjaimnak, barátaimnak,
attól függ, mennyire akarom tudatosan élni az életemet ebben a tekintetben. Engedjük
meg magunknak a boldogságot! Ne áldozzuk fel értékeinket, s nagyon figyeljünk
arra, hogy megalkuvó senki sem egyik napról a másikra lesz, hanem egy folyamat
eredményeként. Meg kell vívnunk a saját harcainkat.
Szóba került a házasság, és annak legfőbb
buktatója, a kommunikáció hiánya. Leendő házastársunkért minden egyes nap
imádkoznunk kell, s közben felkészülni a problémák megbeszélésére is. Az
okoskodó, hárító, védekező és támadó kommunikációs szintek nem vezetnek
eredményhez, csak az, ha nyíltan beszélünk a másikkal. Ez nemcsak általános
emberi kapcsolatainkban fontos, hanem az Istennel való Atya és Fiúi viszonyban
is. Ne legyünk kapcsolatfüggők, akik nem önmagukat adják, folyton bizonyítani
akarnak. S soha ne a másikban/másikat lássuk problémának, hanem a gondok valódi
okát próbáljuk felkutatni. Ehhez tisztában kell lennünk saját személyiségünk
tudatalatti részeivel is, s ezek gyakorta váratlan élethelyzetekben
nyilvánulnak meg.
A délutáni elmélkedésben főként a meghitt
kapcsolatról és az intimitásról beszélgettünk.
A hétvége Szent Liturgiával zárult.
Szívből köszönjük Ábrány Krisztián atyának a
tartalmas és tanulságos lelkigyakorlatot. Rengeteget okultunk belőle, s
valószínűleg jó ideig lesz még min gondolkodnunk is. Dicsőség Jézus
Krisztusnak!
Espán Rita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése