Az ikon Evangélium és Örömhír

Január 9-12. között a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet jóvoltából ikonfestő lelkigyakorlatra került sor a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. A lelki gyakorlatot Zolcsák Miklós hajdúszoboszlói görögkatolikus parókus, ikonfestő vezette, akivel a lelkigyakorlat során sikerült elbeszélgetnem az ikonfestés múltjáról, jelenéről, fontosságáról.

– Mikorra nyúlik vissza az ikonfestés története?

– Az ikonfestészet Jézus megtestesülésétől számítandó, hisz Ő képezi alapját. A protestánsok manapság elutasítják a képi ábrázolást, de a katolikus, ortodox és keleti egyház méltóképpen bánik vele, hisz Jézus Krisztus megtestesülése által ábrázolható vele az Atya, a Fiú, Mária és a szentek is.

Az első ikonfestő Szent Lukács volt, aki Máriát festette meg, így ő az ikonfestészet és az ikonfestők védőszentje.

A első, V.-VI. században készült ikonok a sínai Szent Katalin templomban találhatóak. Rengeteg töredékekben maradt csak fenn, hiszen a 700-as években történt képrombolás során nagyon sok falfestményt, ikont, mozaikot megsemmisítettek. Ezeket még falra festették. A XIV.-XV. században tértek át a fára, ami a fatemplomok lévén egyszerű volt. Ez magyarázata annak, hogy a templomokban ma vannak ikonsztázionok.

Kezdetben a szerzetesek festettek csak ikonokat, így alakultak ki a kijevi, moszkvai, krétai, konstantinápolyi, ciprusi ikonfestő iskolák. A XVI.-XVII. századtól szinte minden autokefál (független) keleti ortodox egyháznak volt 2-3 ikonfestő műhelye. Az ikonok stílusa a különböző iskolákban eltérő.

Később a szerzetesiskolákon kívül kialakult még két irányzat. Az egyik az udvari ikonfestészet, melynek művelői a királyok, császárok, pátriárkák udvarában tevékenykedtek, s sokkal színesebb, gazdagabb, ékkövekkel, arany- vagy ezüstborítással díszített ikonokat készítettek megrendelésre. A másik irányzat pedig a vándor ikonfestőké. Az ő festészetük a legegyszerűbb, „legszegényebb”. Mivel a szerzetesek, udvari festők nem tudtak mindenhová eljutni vagy nem tudták volna megfizetni őket, munkájukat a vándor ikonfestők végezték, akik egyik helyről a másikra vándoroltak. Festészetük sok esetben népi barokkos jegyekkel rendelkezik, ikonjaikat egyszerű festéssel készítették, és bizonyos ikonjegyekkel látták el műveiket. Pl. egyenes vonaltartással, vonalvezetéssel, glóriával, betűk felrajzolásával írták föl a szentek, ünnepek nevét.

A keleti és nyugati egyházak 1054-ben történt szétválásával különvált az ikonfestészet. Keleten megmaradt olyannak, amilyen volt, míg nyugaton az ikon világába bekerült a reneszánsz, a rokokó és különböző stílusirányzatok, ami egészen más ikonfestészetet eredményezett. Mivel a keleti megmaradt a maga világában, csodálatos ikonjaival a mai napig is értékeket tud mutatni és átadni a nyugati világnak.

A mai ikonfestészet igen sokrétű. A nyugati világ ma reneszánszát éli, hisz dekadensé, hanyatlóvá vált, ami a képzőművészetében is megmutatkozott: a benne rejlő misztikum nagyon elvilágiasodott. Ekkor fedezték fel az ikonban rejlő misztikumot, s ekkor kezdték a különböző országokban (Franciaország, Németország stb.) ikonon keresztül bemutatni azt. Erre semmilyen nyugati festészeti stílus nem képes. Az ikonoknak épp az a sajátosságuk, hogy transzcendenciát, értelmet bemutatva az isteni világot lehozzák földi életünkbe, ezzel emelve föl minket. Az ikon nem más tehát, mint az isteni világ megjelenítése világunkban. Bemutatja, hogy az ember célja az örök életbe való eljutás. Hogy nem a földi élet a végső célunk, hanem az Istennel való találkozás. Amikor ránézünk egy ikonra, azonnal Krisztus és Isten kegyelme jut eszünkbe. Arra akarja felhívni figyelmünket.

– Kezdetben milyen anyagokkal dolgoztak az ikonfestők?

– Porfestéket és különböző enyveket használtak. Aztán áttértek a tojássárgájára és az állati eredetű anyagokra. De a modern technika ezeket már fölváltotta. Sokkal kevesebben festenek már állati eredetű kötőanyagokkal, mint korábban. Könnyebb. Nem kell hosszasan bíbelődni velük.

– Hogyan, mivel telt az ikon elkészítésének folyamata?

– Hosszabb és nehezebb volt, mint most. Az első ikonfestők szerzetesek voltak, akik mondhatjuk, hogy manufaktúrában dolgoztak. A szerzetesi házakban 4-5-en foglalkoztak ikonkészítéssel. Volt, aki a fa kiválasztásával, merevítésével foglalkozott, volt, aki a rajzolással, az alapozással, karcolással, és volt, aki kimondottan csak a díszítéssel. Egy dologgal csak egy szerzetes foglalkozott, így az adott tevékenységet igen magas színvonalon űzték.

– Mennyi idő alatt készült el így az ikon?

– Volt, hogy 2-3 hétbe is beletelt.

– Az akkori és a mai ikonfestők különböznek valamiben?

 – Alapjában véve, csak a technikai dolgokban van különbség. A mai ikonfestő könnyebben hozzájut a fához, amit az asztalos másnapra elő is készít az alapozáshoz. A festéshez szükséges anyagokat szinte bármelyik boltban be lehet szerezni. Gondoljunk tehát bele: 200-300 évvel ezelőtt kézi szerszámokat használtak a gyaluláshoz, csiszoláshoz, így nem értek el tökéletesen sima felületet. Ezért vásznat kellett a fára helyezni, hogy a fa felülete egyenletes legyen. Ma viszont a gépi technikának hála olyan sima felületet tudunk képezni, hogy nincs szükség vászonalapra.

A modern művészek akril-, pigment- és olajfestéket is használnak, s az alapozás sem olyan bonyolultan zajlik, mint annak idején. Én a hagyományos festészet híve vagyok. Temperafestéket, tojássárgáját is használok, ugyanakkor mélyítéssel, domborítással teszem még kifejezőbbé az ikon hatását, erejét. Ezt a ma embere érdeklődéssel nézi, kuriózumnak, tekinti. Három ikonfestő csoportom van: Hajdúszoboszlón, Debrecenben és a Szent József Gimnáziumban, a fiúcsoporttal. Azért jöttem most el Kárpátaljára, hogy itt is megszerettessem az érdeklődőkkel, elültessem bennük az ikonos lelkületet. Azt kívánom nekik, hogy első ikonjuk megfestése közben szívükben és lelkükben ott legyen az a Jézus Krisztus, aki értünk vállalta a keresztfát. 

– Az ikon elkészítése igényel egyfajta lelki felkészültséget is?

– Mindenképp! Amikor valaki eldönti, hogy festeni fog, elindul benne egyfajta lelki folyamat: elkezd barátkozni azzal a személlyel, akit megfesteni készül (Jézussal, Máriával, a szentekkel). Ez már felkészülésnek számít. Aztán előkészíti az eszközöket és nekifog a festésnek. Ezeket a folyamatokat ima övezi, hisz arra kérjük Istent, hogy segítsen a munkában. Az ima nélkülözhetetlen.

Az ikonfestés tehát lelki, szellemi és fizikai előkészületet is igényel. Közben pedig folyamatosan ebben az „áramlatban” kell maradni függetlenül attól, hogy milyen tudással bír a készítő az anyagokról, eszközökről. Ez, s a motiváció, hogy kinek, miért készítem az ikont, végig meg kell, hogy maradjon.

– Tehát mire elkészül az ikon, addigra „kiforr” az ikonfestőben valami: közelebb kerül ahhoz az emberhez, akit meg akar testesíteni.

– Teljesen kiforr. Világossá válik, megerősödik benne az a tudat, hogy jól döntött, amikor neki kezdett, hogy láthatóvá tett valakit, s az említett lelki, fizikai és szellemi összerő által elkészült az ikon. Mondhatjuk, hogy az ikon egyfajta születés. Csodálatos, hisz megszületik a munkám eredménye, ahogy megszületik egy diploma, egy vers vagy egy újságcikk. S azzal, hogy megszületett, nem csupán az enyém, hanem mindenkié lett.

– A mai ember életében milyen szerepe van az ikonnak? Mi a küldetése?

– Az, hogy emlékeztesse az embert arra, hogy Istenre, Isten országának elnyerésére van hivatva. Nem csupán földi élete van, hanem a Menny és Isten országa is az övé. Három nagyon fontos üzenete van: hitre nevel, kimondja, hogy az örök élet várományosai vagyunk, szépségével pedig az esztétikum, a művészet megszeretésére hívja fel figyelmünket. A liturgikus gazdagságon kívül az ikon is nagy kincsünk, mely ünnepeinknek is része, s mellyel ma is modernek vagyunk és üzenni tudunk másoknak. A művészeten keresztül hovatartozástól függetlenül bárkit meg lehet szólítani, mert akár kereső, akár hit nélküli emberről legyen is szó, a művészetre mindenki nyitott. Az ikon által újra és újra beszélni tudunk Krisztusról, hisz Ő is azt mondta: „…Hirdessétek az evangéliumot!”. Az pedig nem más, mint az örömhír.

Több mint 25 éve foglalkozom már ikonokkal. Nagyon sok emberrel találkoztam közben, s nagyon sok gyereket tanítottam ikont festeni. A találkozás, s annak az öröme, hogy általam valaki más is találkozik az ikonnal, mindig örömmel tölt el, s megerősít abban a hitemben, hogy missziós feladatom van: az ikonok terjesztése, megismertetése a feladatom, küldetésem. Nem csupán pap vagyok, hanem ikonfestő is, aki arra tette fel az életét, hogy a Szentháromságot szolgálja. Ezért is szeretem annyira az ikonokat. Hisz a liturgiában a nagycsütörtököt, nagypénteket, a titkos vacsorát éljük át titokzatos módon, s ezt ecsettel és festékkel áttesszük fára. A kenyérben ott van Krisztus teste, a borban pedig a vére. A kenyérben, borban lévő Krisztus szó által változik testté és vérré. Az ikon pedig a hit által változik fává és látható anyaggá. Ez teszi teljessé a krisztusi hitigazságot, Krisztus szeretetét.